Gyakori filmes fogás, hogy – főként – a horrorfilmek végére odabiggyesztik az alkotók a bűvös mondatot: Igaz történet alapján. A néző újabb litert izzad a fotelbe (már ha eddig nem tette), majd ahogy leszáll az est, önkéntelenül is gondolkodóba esik. Tényleg megtörténtek a képernyőn lezajlottak? Tényleg létezhet ilyen? Markoljuk meg együtt a majrévasat, és járjunk együtt rémálmaink titkai után. Persze, nem ígérem, hogy ettől majd elmúlnak. Kezdjük!

Igaz történet alapján?

Mielőtt belevetnénk magunkat a sűrűjébe, és újabb hónapnyi álmatlan forgolódást ölelnénk magunkhoz, muszáj rendbe tenni a fejünkben, mit is jelent ez pontosan. Kevésbé félrevezető lehet a „Megtörtént események alapján”, így manapság ez a divatosabb tájékoztató szöveg, azonban régebbi filmek zárásaként inkább a másik, hatásvadászabb formáját használták. Legjobb példa erre az 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás, ami gyakorlatilag beindította a szlogen virágzását. A 2003-as remake fel is használta ezt, és sok nézőt zavart össze egy egyértelműen kreált videóval, ami Thomas Hewitt szökésének néhány mozzanatát mutatja be. A jó hír, a láncfűrészes Hewitt puszta kitaláció, a felvételt pedig gondos rendezői munka előzte meg. A rossz hír, hogy a film valóban megtörtént eseményeket dolgoz fel (vagy épp át), amik nem máshoz, mint az Egyesült Államok leghírhedtebb sorozatgyilkosához, Ed Geinhez köthetők. Ha valaki nem ismerné a „munkásságát”, annak legyen elég annyi, hogy számtalan nő halála szárad a lelkén, előszeretettel használta levesestányérként az áldozatok koponyáját, a nadrágját mellbimbókból varrt övvel díszítette, az eső ellen pedig emberi bőrből készült esőkabáttal és kesztyűvel védekezett. Ed Gein brutalitása ebben a formában szinte egyedülálló, így nem csoda, hogy a horrorfilm készítők előszeretettel alkalmazzák a módszereit, személyiségrajzát. A texasi láncfűrészes szérián kívül a Bárányok hallgatnak Buffalo Billjét és a Psycho Norman Bates-ét is ő inspirálta. A konklúzió ez alapján tehát az, nem mindig szabad készpénznek venni a készítők iránymutatásait, hiszen ahány nézőpont, annyi értelmezés. Megnyugodni azonban felesleges, mivel több film esetében is előfordult, hogy kicsit több közük volt a valósághoz, mint azt elsőre hinné a néző. Lássuk, melyik művekről van szó!

1. Child’s Play / Gyerekjáték

Listánk első kielemzendő filmje eleinte nem örvendett nagy sikernek, ám mára már teljesen beette magát a köztudatba, és a horror rajongók alapműként tekintenek rá. A filmet egyébként további öt rész követett, amik a Universal Pictures jóvoltából jelentek meg. A Child’s Play gonosztevője egy baba, akit Chukynak kereszteltek el. De mitől lehet gonosz egy játékfigura? A válasz roppant egyszerű, hogy egy sorozatgyilkos lelke költözött belé. A film egy teljesen átlagos élethelyzetet fektet le alapnak, adott egy anyuka, akinek nincs elég pénze, hogy megvegye a gyermekének az áhított, újonnan piacra dobott babát, ám az a véletlenek folytán mégis a családhoz kerül. A borzalmak pedig valahol itt kezdődnek. Joggal merül fel a kérdés, hogy ennek a hajmeresztő történetnek, milyen valós alapja lehet, ami hiteles magyarázatot adna egy gonosz baba létezésére. Ebből a szempontból semmilyen, egy rémisztő történet azonban régóta közszájon forog, amire a mai napig nem találtak magyarázatot. Kicsivel több, mint 100 évvel ezelőtt Floridában furcsábbnál furcsább dolgok kezdtek el történni egy Key West nevű kisvárosban. Két híres művész költözött ide, ám nem ez okozta a felbolydulást.  Fiuk, Eugene értékes ajándékot kapott az egyik szolgálótól: egy babát. Az állítólagos alkalmazott egyébként a kisfiú dadája volt, aki sokak szerint jártas volt a fekete mágiában. A szülők ezzel magyarázták a sok kísérteties történést, ami azután történt, hogy a baba a kisfiúhoz került. Eleinte sokszor hallották, hogy Eugene kellemesen cseverészik a babával, akit egyébként Robertnek nevezett el. Ez egészen addig nem is volt ijesztő a lakók számára, amíg a baba felelni nem kezdett a kisfiú kérdéseire. Hetekkel a bábú első megszólalása után Eugene sikítozva rohant ki a szobájából az éjszaka közepén, és azt állította, Robert rátámadt, hogy megölje őt. A szomszédok elmondása szerint a baba valóban megmozdult, és a kisfiú életére tört. Az eset után alapos kivizsgálást tartott a rendőrség, igaz, nem a játék lett az elsőszámú gyanúsított, élő, lélegző tettest kerestek. A szolgálóktól azonban csak annyit tudtak meg, hogy Robert valóban erőszakos, senki sem mert hátat fordítani neki. Gyakran hallották, hogy míg Eugene nem tartózkodott a szobájában, a baba dühösen járt fel-alá a helyiségben, és ha valaki közeledett felé, gúnyos kacajt hallatott. A szülők halála után egyébként Eugene örökölte a házat, aki beteges viszonyt ápolt Roberttel. A felesége elmondása alapján a férje rendszeresen dührohamot kapott, ha letakarta a babát, állítása szerint Robertnek szüksége volt arra, hogy ráláthasson az utcára. Egészen halála napjáig beszélt a babához, ám a hölgy szerint senki sem hallotta, hogy bárki is válaszolt volna Eugene-nak. A játékszer jelenleg Key West múzeumának egyik kiállítási darabja, amit a mai napig különös, paranormális légkör fon körbe. A látogatók szerint Robert megátkozza azt, aki engedély nélkül fotót készít róla, és csupán egy bocsánatkérő levéllel lehet kiengesztelni. Nem csoda, ha aprókat szimatolva megérezzük a pénz szagát, ugyanis a helyiek igyekeznek minél többet szakítani Robert legendájával. Az elátkozott bábúnak saját honlapja is van, ahol némi pénz fejében megnézhetjük az éjszakai aktivitását. Különös, mindenesetre a nevetséges marketing csúf héját lehámozva egy elég érdekes történethez jutunk, ami elég volt ahhoz, hogy több egész estés mozi születhessen belőle.

2. The Possession / Démoni doboz

„Megtörtént események alapján. Ez történt egy családdal 29 nap alatt” – hangzik el a film nyitánya. Ezt persze nem kell teljesen komolyan venni. Ebben a formájában legalábbis nem. A történet szerint van egy doboz, ami eddig minden tulajdonosának megkeserítette az életét. Suttogások, maguktól mozgó tárgyak, összezúzott holttestek. Mind egy bizonyos dobozhoz köthetők, ami egy vásáron főhősünk kisebbik lányához kerül. A különös események ezúttal is megkezdődnek, a ládika rejtélye pedig sokkal nagyobb borzalmakat tartogat, mint azt bárki is képzelné. Ha egy pillanatra is azt gondolnánk, ez csupán a képzelet szüleménye, nagyot tévedünk. A valós történet 2000-ben kezdődött, mikor egy Kevin Mannis nevű férfi megvásárolt magának egy díszes dobozt. A ládát állítólag egy idős hölgy birtokolta, aki megtiltotta, hogy valaha is kinyissák azt, mivel a tulajdonost onnantól szörnyű átok sújtja. Ha ez nem volna elég rémisztő, dibbuk doboznak hívta a tárgyat, ami azért lehet nyugtalanító, mivel a zsidó kultúrában a dibbukok kárhozott lelkek, akik tárgyakhoz kapcsolódnak, majd borzalmas eseményeket idéznek elő. A szenilis néninek persze senki sem hitt, Mannis pedig gyanútlanul hazavitte a dobozt. Úgy gondolta, felújítja, és továbbadja a ládikát, ezért a régiségkereskedésének a pincéjében helyezte el a dibbuk dobozt. Az egyik alkalmazottja el is kezdett dolgozni rajta, épp csak azt nem tudta, hogy az egyetlen, amit tilos a dobozzal tenni, hogy kinyitja. Miután ez megtörtént, egyre furcsább és intenzívebb dolgok kezdtek történni a régiségkereskedésben. A pince villanykörtéi rendre szétrobbantak, erős, rothadó szag terjengett a helyiségben, Mannis pedig az üzletbe érve a földön kuporogva találta az alkalmazottját. Úgy vélte, csupán a véletlenek összjátéka lehet a dolog, az alkalmazottjának pedig túl élénk a képzelőereje, így a dobozt az édesanyjának ajándékozta. Ida Mannis szinte azonnal stroke-ot kapott, és egy egész hétig feküdt kómában. Mikor felébredt, szinte hisztérikus állapotba került, ekkor közölte, hogy a doboznak mennie kell. Mannis nem hitt továbbra sem a láda hatalmában, ezért hazavitte. Kezdetben csak furcsa álmok kezdték gyötörni (mint minden vendégét, aki nála aludt), majd elöntötte a házat a macska vizelet és a rothadás szaga. A férfi lassan kezdett kételkedni az épelméjűségében, mivel fekete, embert formázó árnyakat vélt felfedezni a lakása minden szegletében. Mivel egyre feszültebb és betegesebb lett, a rokonok, barátok azt javasolták, adja el a dobozt az interneten. Több kísérlet után a láda végül mindig visszakerült Mannishez, aki végső elkeseredettségében az Ebayre tette fel a kísérteties dobozt. A hirdetés írása közben a férfi elaludt a laptopja előtt, és arra ébredt, hogy valami a nyakába fújtat, és egy robosztus, fekete alak tornyosul mögötte. Talán ez lehet az oka annak, hogy a doboz eladási oldalára szánt szöveg az elvártnál is kétségbeesettebb hangvételűre sikeredett.  Mannis nagy szerencséjére sokan gyűjtenek paranormális eseményekhez kapcsolódó tárgyakat, így egy Jason Haxton nevű férfihez került a doboz, aki megírta a dibbuk történetét. A sikerkönyvből később sikerfilm lett, aminek a forgatásán egyébként szintén különös dolgok történtek. Egy alkalommal az egész díszlet leégett, a szakértők pedig nem találták meg azóta sem a tűz forrását. A démon biztos nagyobb szerepet akart magának.

3. The Exorcism of Emily Rose / Ördögűzés Emily Rose üdvéért

Az ördögűzős filmeknek megvan az a különös atmoszférájuk, amitől a nézők képtelenek kiverni a fejükből a történteket. Biztosan mindenki fel tud idézni legalább egy olyan – akár véletlenül ­– elkapott jelenetet valamilyen démonűzős filmből, ami beleégett a tudatába. Az Ördögűzés Emily Rose üdvéért talán az egyik legrémisztőbb alkotás ebből a kategóriából, mivel minden egyes képkocka egy megtörtént bűncselekmény emlékét idézi. A cím sejteti, mi történik majd a filmvásznon: egy fiatal lány átlagos élete teljesen romba dől, mikor egyik éjjel furcsa hangokat hall, majd égett szagot érez a kollégiumi szobájában. Ezután a viselkedése egyre furcsább, zavarttá, betegessé válik, végül ön- és közveszélyes lesz. Idegenek hangján szólal meg, emberfeletti erővel rendelkezik, a testét pedig olyan nyaktörő pozíciókba csavarja, amire nem sokan képesek sérülés nélkül. Ha ez nem elég borzasztó, gondoljunk bele abba, hogy a valóság sokkal vérfagyasztóbb ennél. 1967-ben egy németországi kis faluban, Lieblfingben járunk. Egy Anneliese Michel nevű kamasz lány unottan éli a szürke mindennapjait. Elvágyódik családja dogmatikus, katolikus légköréből és a kis falu unalmas eseménytelenségéből. Nem is sejti, hogy Lieblfing hamarosan a világ egyik emlékezetes helyének fog számítani. Anneliese mindössze 16 éves volt, mikor a szürke hétköznapok megtörtek számára. Eleinte gyengébb, majd egyre erősebb rohamok kezdték el gyötörni a lányt. Úgy érezte, nem ura a saját testének, így hamarosan abba kellett hagynia a középiskolát. A szülők orvosokhoz fordultak, akik megállapították, Anneliese tünetei nagyon hasonlítanak az epilepsziás betegekéhez, ám a homloklebeny vizsgálatakor nem találtak semmilyen klasszikus elváltozást, mint a legtöbb páciens esetében. Neves pszichiátriai intézmények kutatói vizsgálták a lányt, de képtelenek voltak rájönni arra, mi okozhatja a rohamokat. Anneliese állapota eközben egyre csak rosszabbodott, démonok hangját hallotta, ha imádkozott, gyilkosságra, öngyilkosságra, paráznaságra sarkallták őt. A hangokat később látomások is kísérték, a lány pedig egyre inkább meg volt róla győződve, hogy Lucifer akarja megkaparintani a lelkét. Az orvosok a hallucinációkat a gyógyszeres kezelés mellékhatásának tudták be, ám bármivel is próbálkoztak, nem segített Anneliese állapotán. A kísérletek eredménytelensége kétségbe ejtette a szülőket, hiszen a lány rendszeresen leszaggatta a ruháit, megpróbálta megcsonkítani magát, ürüléket és szenet evett, valamint úgy tűnt, kettős személyiséggel élt. Ekkor fordult a család az egyházhoz, ám az ördögűzés lehetőségét a püspökség elutasította. Azt javasolták a szülőknek, éljenek erkölcsösebb életet, és imádkozzanak minél többet. Ez persze nem nyújtott vigaszt a szenvedő családnak, akikre Anneliese rendszeresen rátámadt. Egyedül Ernst Alt atya volt az, aki segítséget nyújtott nekik, ám mindent illegálisan tette. Több mint 1000 ördögűzést hajtottak végre a lányon, akinek egyre kevesebb tiszta pillanata volt. Míg egyik nap azt mesélte az anyjának, hogy maga Szűz Mária kérte arra, hogy vezekeljen az emberek bűneiért, addig a másik nap bogarakat, pókokat, falat evett. Fizikai állapota a „kezelés” előrehaladtával egyre romlott: lesoványodott, kiszáradt, a szervei teljesen tönkrementek. Halálát is kiszáradás okozta, így a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta a szülőket és az ördögűzésben résztvevő papokat is. Az eset kapcsán kialakult vita a mai napig sokakat foglalkoztat, ugyanis egyik félnek sem lehet teljesen igazat adni. Sokan úgy vélik, Anneliese valódi megszállott volt, mivel egy mentális betegség klasszikus tünetét sem produkálta, valamint a démoni kísértés közben is végig kapcsolata volt a külvilággal, ami nem jellemző a hasonló eseteknél. A racionális magyarázatot képviselő tábor azzal érvel, hogy az orvostudomány akkoriban még nem ismerte az epilepszia különböző fajtáit, és Anneliese kezelése azért nem volt hasznos, mert nem a megfelelő gyógyszereket adagolták neki. Bármi is történt, egy fiatal, életerős lány szörnyű kínok közt halt meg, és emellett a tény mellett egyszerűen képtelenség szó nélkül elmenni. A film készítője sem tudott.

4. The Dyatlov Pass Incident / Halálhegy – A Dyatlov-rejtély

A film kicsit kilóg a sorból, ám semmiképp sem hiányozhat a felsorolásból. A történet szerint öt mindenre elszánt amerikai diák igyekszik kideríteni, mi történt 1959-ben az oroszországi Halálhegyen. A kis csapat ugyanazt az útvonalat követi, amit az egykori diákok, ám ahogy eredetileg is történt, az ő útjuk szintén borzalmakat, a helyszínhez hűen pedig halált tartogat. A filmvásznon történtek, akárcsak az előző mozifilmünk esetében, a nyomába sem érnek az eredeti történéseknek. 1959-ben a szovjet műszaki egyetem maréknyi diákja úgy döntött, hétvégi kikapcsolódásként túrázni indulnak az Otorten-hegyre. Összesen kilencen vertek tábort, a legfiatalabb 21 éves, a legidősebb 25 éves volt. Fontos tudni a diákokról, hogy mindannyian tapasztalt túrázók voltak, ezért megfelelő felszereléssel, szakképzettséggel és tudással vetették bele magukat a hegyi túrába. A január végi kirándulás azonban nem várt fordulatot vesz, mikor február 12-én senki sem érkezik haza a családjához. A rokonok aggódnak, ezért riasztják a rendőrséget, akik megkezdik a nyomozást. Egészen májusig eredménytelennek bizonyul a kutatás, a hó olvadásával azonban feltárul a Halál-hegy titka, az ügy pedig a szigorúan titkos minősítést kapja. Nem véletlenül. A februári kutatás során csupán egy felvágott oldalú sátrat találtak, ezen kívül nyomok, holttestek vagy bármi más csak a májusi hóolvadással bukkant elő. Egy több méter mély vízmosásban öt diákot találtak, ezek egymás mellett feküdtek. Nem volt rajtuk sem cipő, sem másmilyen ruhadarab az alsóneműjükön kívül, ami már első pillantásra is nagyon különösnek hat a -20 fokban.  A boncolás során kiderült, csupán öt fiatal halálát okozta kihűlés, hármójuk súlyos sérülésekbe halt bele, egyikükkel pedig ismeretlen eredetű trauma végzett. A fizikai sérülések közül az egyik diáklány, Ljudmilla Dubinyina esete a legkülönösebb, ugyanis minden bordája törött volt, a belső szervei rendre elmozdultak, ám külsérelmi nyomot nem találtak rajta az orvosok. Ezen felül a lány nyelve teljes egészében hiányzott, amire ugyan a bomlást adták magyarázatként, ám a halottkém nem tett erről jelentést az eredeti jegyzőkönyvben. A túravezető testén is hasonló nyomokat találtak, mint Ljudmilláén, ám neki csupán a jobb oldali bordái törtek el. Mindkét test közepes értékű sugárzást mutatott. Két diák testén vízhólyagokat, égésnyomokat találtak, ám semmiféle idegen testet nem találtak a sebekben, például szenet, ami egy hétköznapi égés során a sebbe kerülne. További furcsaság még, hogy az egyik fiatalemberrel egy erős fejsérülés végzett, ám a testét olyan környezetben találták meg, ahol sem kő, sem más nehéz tárgy nem volt, ráadásul nyomokat sem találtak körülötte, ami esetleg arra utalhatott volna, hogy az áldozatot leütötték. A kutatócsoport tagjai arról számoltak be, hogy mindegyik túrázó teste furcsa, narancssárgás árnyalatot vett fel, ami hetekig nem vesztett a színéből. Ha mindez nem volna elég, a nyomok alapján rekonstruálták, mi történhetett abban a pillanatban, mikor a diákok úgy döntöttek, szinte meztelenül kirontanak a hideg, téli éjszakába. Valami megriaszthatta a csoportot, aminek hatására a hallgatók nem a sátor madzagját oldották ki, hanem késsel felvágták az oldalát, majd futásnak eredtek. Úgy 900 métert tehettek meg egy facsoport felé, ahol találkoztak, majd tüzet raktak. Ezután ismeretlen okból visszatértek a sátorhoz, a történet pedig a darabjaira hullik. Sokan próbálkoztak lehetséges magyarázat kitalálásával, de egyik válasz sem 100%-ig pontos. A legelterjedtebb elmélet szerint a diákok katonai kísérlet áldozatai lettek. Több ismeretlen eredetű fémdarabot és gumitömítést találtak, amik szintén sugároztak, ám az eredetüket nem tudták megmondani. Kicsit merészebb teóriák idegenekre is hivatkoznak, ugyanis egy másik diákcsoport is táborozott a hegyen akkoriban, ők pedig furcsa, narancssárga és vörös fénygömböket láttak a Halál-hegy felett. Az akta titkosítását 1990-ben részben feloldották, ám azóta is rejtély övezi a Dyatlov-incidenst. Ki tudja, talán sosem kapunk választ a kérdéseinkre.

Egy kis desszert a végére

Mi van, ha fordul a menetirány, és a film elevenedik meg a valóság vérfagyasztó köpenyébe burkolva? Elképzelhetetlen? Nos, nem teljesen az. Horror-tortánk utolsó szeletkéje ugyanis kétség kívül az egyik legfurcsább és legijesztőbb eseménysor falatkáit tartogatja számunkra. 2013. elején óriási port kavart egy Elisa Lam nevű kanadai-kínai diáklány eltűnése. Los Angelesben járunk a Cecil Hotelben, ami kedvelt szálláshelye volt az oda érkező turistáknak. Elisa Lam január 28-án érkezett az angyalok városába, majd tervei szerint február 1-jén utazott volna tovább. Mivel azelőtt napi rendszerességgel hívta a szülőket, azoknak feltűnt, hogy napok óta nem hallottak lányukról, ezért értesítették a rendőrséget. A nyomozás során nem találtak semmit, fogalmuk sem volt arról, merre lehet Elisa. Így volt ez egészen február 19-ig. A hotel lakói panaszt tettek a vezetőségnél, ugyanis a víz nagyon rossz szagú és minőségű volt, valamint több szobában is megakadt a vízellátás. Egy szerelő brigád mászott fel a hotel tetején lévő tartályokhoz, és amit az egyik tárolóban találtak, több kétséget is felvetettek. Elisa Lam holtteste úszott anyaszült meztelenül a vízben. Már a nyomozás részletei is értetlenségre adtak okot: a nyomozóknak fogalmuk sem volt, hogy került a lány a víztartályba, ugyanis idegenkezűségre nem utalt semmi. Az áldozat testében nem találtak toxikus anyagot, alkoholt és kábítószert sem fogyasztott, valamint külsérelmi nyomokat sem találtak a testen. Eleinte öngyilkosságra gyanakodtak, ám ha belegondolunk, egyszerűbb lett volna leugrania egy 15 emeletes hotel tetejéről, mintsem felmászni egy 3 méteres víztározó tetejére, levetkőzni, beleugrani a tartályba, majd magára zárnia a fedelet. A tetőre vezető ajtó riasztóval volt ellátva, ám a biztonsági napló nem tesz említést arról, hogy bárki is járt volna Elisa eltűnésének idején a tetőn. Ha ez nem lenne elég különös, a lány utolsó perceiről a hotel liftjében elhelyezett biztonsági kamera felvételeket készített.

Elisa Lam különös, már-már zavart viselkedésére nincs magyarázat, a halálának körülményei a mai napig ismeretlenek. Érdekes azonban, hogy több hasonlóság is észrevehető a lány halála és egy híres japán alkotás, a Dark Water között. A filmben szereplő édesanya és kislánya egy olcsó albérletbe költöznek, ahol állandóan beázik a plafon, a vízellátás pedig rendszerint vacakol. Mivel a ház gondnoka nemigen nyújt segítséget a problémával kapcsolatban, az édesanya maga igyekszik meggátolni a lakás beázását. Mindeközben kitudódik, hogy a felettük lévő lakás üresen áll, így a beázást kizártnak lehetett volna tekinteni. Ugyanonnan egy óvodás korú kislány pedig eltűnt, aki addig sosem került elő. A történet előrehaladtával kiderül (spoiler veszély!), a kis lurkó a ház tetején lévő víztározóba fulladt, mikor véletlenül beleesett játék közben. A családot az ő kísértete terrorizálta egészen addig, amíg az édesanya fel nem áldozta magát a kislánya védelmének érdekében. Ha nem lenne épp elég hátborzongató, hogy mind a filmben, mind a valóságban is holttestet találtak egy víztartályban, a filmben nagy szerepet kap egy lift is, ugyanis gyakorlatilag ott leli halálát az édesanya. További furcsaság még, hogy a filmbéli nő ruhája szinte teljesen ugyanolyan, mint Elisa Lamé. A Cecil hotel egyébként elég sok baljós eseményt tudhat a háta mögött: több gyilkosság és öngyilkosság is történt ott, ráadásul a közvetlen környezetében tört ki az egyik legnagyobb tuberkolózis járvány is. (Érdekes, hogy az egyik tesztet Lam-Elisanak hívják.) Elképzelések szerint Elisa halálát okozhatták olyan pszichotikus drogok, amelyek nem kimutathatók a jelenlegi tesztekkel, ezen felül mentális betegségekre, valamint a merészebbek rituális gyilkosságra is gondolnak. A videóban 2 perc 28 másodperc környékén többen is egy lábfejet látnak, eszerint pedig a lány nem lehetett egyedül, így az idegenkezűséget mégsem lehet teljesen kizárni.

Elérkeztünk az utazásunk végéhez, láttunk gyilkosokat, kísérteteket, megmagyarázhatatlan eltűnéseket is. A valóság és a képzelet között nagyon vékony határ húzódik, az igazán rémisztő azonban az, mikor a kreáció megelevenedik, nekünk pedig fogalmunk sincs arról, meddig higgyünk a szemünknek. Egy jó tanács estére: ne kapcsoljátok le a villanyt!